MENÜ

Festő Iskola
Első lépések az önmegvalósításhoz!

 

A naturalizmus
A természetesség érzékeltetésére fényképszerű részletezés
a társadalmi meghatározottság fontosabb, mint az egyéni jellemvonás
törekvés olyan témák bemutatására, amelyek eddig elkerülték a művészek figyelmét (illetlenség, alantasság, közönségesség, erotika)
az ösztönök és az indulatok előtérbe kerülése
az emberi cselekvések természettudományos motivációja és magyarázata
az élőnyelv, a szleng, a zsargon használata a nyelvi jellemzésben
a szerkesztésben a mikroszkopikus pontosság az elnagyolt kompozícióval társul
A naturalista művész a természetességre hivatkozva a pillanatnyiságot kívánta összekapcsolni az ösztönbe zárt idővel; a pozitivista alapú igazságot a társadalomkritikával és a lélekrajzi felfedezéseket a dokumentarizmussal. A durva, alantas világ rajza figyelmezteti az olvasót korlátaira – s kelt(het) benne ellenszenvet.
Szellemi atyjának Émile Zolát tekintik, aki tanulmányával[1] elméleti alapozást adott az irányzatnak; további jelentős képviselői közé tartozik Bourget, Maupassant, Reymont és Hauptmann. A taine-i társadalomtudomány-felfogást Zola A kísérleti regény című tanulmányában próbálta az irodalomra alkalmazni (1880). Értekezésének összegzése: a lélektant az élettannal, a szépirodalmat a dokumentumszerű leírással azonosította.
A naturalizmus stílusirányzata a szépirodalomban egy egész korszak, a képzőművészetben egy rövid átmenet. A franciáknál a naturalizmust hamarosan a plein air problémái uralták, s jött az impresszionizmus. Egy életművön belül váltottak stílust a festők, pld. Jean-François Millet naturalista festőként indult, s a barbizoni iskola egyik kiváló képviselője lett. Édouard Manet realista, naturalista festőként indult, de nagyon hamar csak az impresszionizmus stílusában tudott igazán festeni, nem volt "tudatos" impresszionista, sokáig tagadta is, hogy ő impresszionista lenne. Híres naturalista festő volt Mészöly Géza, megfigyeléseit a szabadban végezte, azután otthon, a műtermében naturalista stílusban megfestette, végül a szabadban tett megfigyelések jótékonyan árasztották el képei hangulatát. A magyar művészettörténetben Hollósy Simon, Thorma János, Ferenczy Károly, Réti István mind a naturalizmus festői voltak, de - kivált Ferenczy Károly - hamarosan túlléptek a naturalizmuson. A kisebb mesterek ragadtak le a naturalista stílusnál, sokszor még ők is áthatva kicsit a nagybányai iskola plein air stílusától (pld. Aggházy Gyula), majd a posztnagybányai stílustól, amely a természet, az ember és az emberi érzelmek együttesét igyekezett érvényre juttatni a képeken (legmarkánsabban Mednyánszky László alkotásai és az un. alföldi festők, Koszta József, Nagy István, Tornyai János életműve klasszikus példa erre).

 

 

Asztali nézet