MENÜ

Festő Iskola
Első lépések az önmegvalósításhoz!

 

Az antik görög kultúra
Geometrikus kor
A görög festészet fennmaradt alkotásai közül a festett vázák a legfontosabbak. Falfestészetükről csak a római kori másolatok maradtak meg. A vázaképek a görög mitológia, élet jellemző jeleneteit ábrázolják. A görög vázafestés kezdeteit a geometrikus kor jellemzi. A körbefutó vízszintes vonalközt kizárólag mértani díszítés tölti ki. A görög agyagművesek a kezdetektől fogva fazekaskorongot használnak, a festők vonalzók és körző segítségével díszítették az edényeket. A legrégibb i. e. 6. századból való vázákon erősen érződik az egyiptomi hatás. A művészek az emberek, állatok illetve tárgyak sajátságos ábrázolását dolgozták ki. Csak a leegyszerűsített körvonalakat ábrázolták, de úgy, hogy mindenki felismeri benne a szóban forgó alakot. Ezek az egyszerű formák segítségével bonyolult mintákat alakítanak ki, amelyek beborítják az edények falait, ornamentikára hasonlítanak. Találunk köztük harci jeleneteket, mulatozást, táncot, szertartást. A színek a tárgyak ismertetőjelévé válnak.
Archaikus kor
Görögországban a művészet szorosan összefüggött a vallással és a mitológiával. Később a figurák lassan kitöltik az egész vázát, a geometrikus forma pedig a peremeken jellemző. Az alakokat a vörös alapra feketével festették, a vonalakat pedig éles szerszámmal vésték a váza falába. Csak nőket és világos ruhákat ábrázoltak fehér színnel. Néhány ismertetőjelről könnyen felismerhetjük a görög vázák hőseit: Athénét pajzsáról, Héraklészt a legyőzött állat prémjéről és Hermészt szárnyas lábairól.
Klasszikus kor [szerkesztés]
A klasszikus korban fekete alapra festettek vörös festékkel, különleges fajtája a léküszfestés (henger alakú edény, sírokba rakták). Az alapja szinte teljesen fehér, és erre festették fekete kontúrvonalakkal az elhunyt életében történő eseményeket festették.
A fekete alakos vázák legjelentősebb festője Exekiász. A Csónakázó Dionüszosz a görög festészet egyik remekműve egy külixre festették. Tárgya az az elbeszélés, melyben az isten delfinekké változataja az őt rabul ejtő tengerészeket. A bor, melyet a külixbe öntenek, a tengert jelképezi a benne úszkáló delfinekkel. Dionüszosz úgy nyúlik el benne, mint egy lakoma közben. Az alkotás minden részlete összefügg. A tárgyakat világos kontúrok határolják. Első pillantásra felismerjük a vitorlát, a szőlőfürtöket és a delfineket. Már ezek is meghatározzák a cselekmény színhelyét, a tengert. Dionüszosz csónakját fent és lent is víz öleli körül. A középponti csoportot hét delfin és hét szőlőfürt vesz körül, a delfinek mozgása, a szőlőtőke hajlása és a vitorla nagyszerűen alkalmazkodik a kör alakú kerethez, ami a csónak és a delfinek mozgását teszi simává.
Pheidiász korának festészetéről a fehér alapú lékhüszök nyújtanak némi fogalmat. A rajtuk látható ábrázolás tárgyát az edények rendeltetése határozza meg: főképp halotti áldozatokat és túlvilági jeleneteket is ábrázolnak. A karcsú, gondolataikba merülő női alakok lehajtott fejjel állnak a síremlék előtt. A hagyományos szertartást személyes emberi érzelmek töltik meg. A lány előtt gyakarn megjelenik egy ifjú alakja, vállán köpennyel és bottal a kezében: az elhunytat ábrázolja, ephébosz képében. A keresztény művész e kompozícióból megindító jelenetet ábrázolt volna, a feltámadott előtt térdre eső alakkal. A görög ábrázolásokon viszont a nő nyugodtan végzi a szertartást. E kor művésze nagyszerűen ábrázolja a részleteket is.
A görög klasszikusok nem voltak színtelenek. De a templomokon, szobrokon nem maradt festék. A művészek arra törekedtek, hogy a színekkel éreztessék a jelenetek lényegét. A szín, különösen az erős vörös a görög festészetben az alakok életerejét is kifejezte. A fehéralapú lékhüszok rajza sokszor igen szabad, de a vonalvezetés az ábrázolt tárgy karakterét fejti ki. Gyakran előfordul, hogy a vázafestők először a meztelen alakot rajzolják meg, és csak aztán a ruházatot.
A kor képzőművészetében kialakul a hétköznapi, komikus zsánerábrázolás. Főképp terrakottákon és vázaképeken találkozhatunk velük. Ábrázoltak kéjsóvár sziréneket, hetérákat, színészeket, iszákosokat, szerelmespárokat heverőiken. Az alakokat szándékosan groteszk formákkal, s csaknem erőteljes, durva vonásokkkal jellemzik.
Ornamentika
A görög vázafestészetben jelentős az ornamentika, leggyakoribb motívumai a palmetta és a meander. A palmetta növényi motívumának sokszoros ismétlésével gyakran frízeket alkotnak.
Hellenizmus [szerkesztés]
Az i. e. 4. századból olyan sok festő neve maradt ránk, akinek elpuszultak az alkotásai. Az arhéni Apollodórosz i. e. 5. században alkalmazta az árnyékolást (szkiagráfia), Zeuxisz- Héra szobor – és Parrhasziosz finom rajzaikkal vált híressé, Timanthész pedig az Iphigénia feláldozása című kép révén. Pamphilosz és Pausziász érdemeként a viaszfestést emlegetik, ez Pausziász számára egy nagyon nehéz feladat megoldását tette lehetővé: egy átlátszó edényen keresztül látható alak megfestését. Apellésznek, Nagy Sándor udvari festőjének neve már az ókorban egybeforrt a nagy művész fogalmával, sajátos technikát vezetett be, a lazúrfestést.

 

Asztali nézet