Festő Iskola

Első lépések az önmegvalósításhoz!

Jelentése előörs;
azoknak a XX. századi művészeti irányzatoknak a neve, amelyek a művészi forma gyökeres megújítására törekedtek, ugyanakkor az élet megújítását is hirdették.

Az expresszionizmus

A fauvizmussal és az avantgárddal párhuzamosan Közép- és Észak-Európában, Kelet-Európában az expresszionizmus alakult ki. Az expresszionizmus a belső, pszichikai formákat ábrázolja, a szubjektív "valóságot", érzelmeket vetíti rá a külső, tárgyi (objektív) világra. (Ellentétben az impresszionizmussal, amely a pillanatnyi külső benyomások, hangulatok hatásait, reflexióit igyekszik ábrázolni.) Jelen van más korokban is, de modern művészeti irányzatként Németországban keletkezett 1905-1913-ban[1] Die Brücke (=A híd) művészeti csoport keretében.A németországi expresszionista hullám tagjait inkább életfelfogásuk, érzéseik és hangulataik, semmint stílusuk vagy műveik hasonlósága kötötte össze. Az expresszionisták az általuk festett tárgy révén a modern ember beteges állapotait, szorongásait, félelmeit, elidegenedését fejezték ki. A természetet és környezetüket sokszor ellenségesnek és embertelennek érezték, ezért képeik színei gyakran súlyosak, nyersek és az emberi sorsot szimbolizálják.Stílus szempontjából az expresszionistákra a nyugtalan ecsetvonások és a bátor, olykor meghökkentő színkezelés a jellemző. Példaképeik leggyakrabban a régebbi időkből a manierista El Greco vagy Francisco de Goya (1746-1828), aki sokszor súlyos színeivel, fény-árnyék kezelésével, s előre mutató érzelmileg is felfokozott vízióival megragadta az expresszionisták figyelmét is, gondoljunk A Kolosszus című 1808-ban készült olajfestményére, Bonaparte Napóleon császár diktatúrájának pusztító hatása Európára, ezt mutatja be. A közeli múltból Honoré Daumier gazdag életműve, amely természeténél fogva az emberi érzelmek kifejezését szolgálta, hatott az expresszionistákra, de a közeli múltból még Gauguin, Van Gogh, Henri Toulouse-Lautrec, majd a kortárs Lovis Corinth. Nem véletlen, hogy Gauguin, Van Gogh számos festményét a művészettörténészek egy része már nem impresszionistának vagy posztimpresszionistának tekinti, hanem expresszionistának. Legközelebb Emil Nolde áll hozzájuk, aki rövid ideig (kb. másfél évig) csatlakozott a Die Brücke csoporthoz, 1904 táján, Van Gogh és Gauguin képeivel való találkozást követően a színre, mint kifejezőeszközre kezdett koncentrálni. Ezt mondta: "Minden színnek lelke van, mely engem boldogít." Van Gogh-hoz hasonlóan ő is a színt egy élőlénynek tekintette, mely befolyásolhatja és kifejezheti az ember érzelmeit. Emil Nolde színei tisztaságukat és intenzitásukat tekintve fauvisták, de alkalmazásuk célja más. Az expresszionistáknál a szín a láthatatlan belső tartalom szimbóluma. Az expresszionizmusban az egyén és a kor általános nyugtalansága jut kifejezésre.[2]Van Gogh leírja egyik levelében, hogyan fogott hozzá egy nagyon kedves barátja megfestéséhez: "Eltúlzom a haj szőkeségét, narancs-, króm-, és citromsárga színeket használok, a fej mögé pedig nem a közönséges falat fogom festeni, hanem a végtelent. A legintenzívebb, leggazdagabb kéket használom háttérnek, amire csak képes a palettám. A szőke, sugárzó fej titokzatosan emelkedik ki az erős kék háttérből, mint egy csillag az ég azúrjából."Lovis Corinth német festőt a legjellegzetesebb német impresszionistának tekintik sokan, de számos képén nyugtalan ecsetvonásai és súlyos színeinek érzékisége az expresszionisták előfutárává teszik. Köztük például Fekvő akt c. képe 1895-ből.[3]Edvard Munch (1863-1944) norvég festő 1893-ban alkotta meg A Sikoly című képét. "Hallom a természet kiáltását" mondta erről a képéről a szerző.[4] A kép azt próbálja érzékeltetni, hogyan formálja át érzéki benyomásainkat egy váratlan izgalom. Minden vonal a kiáltó fej felé mutat. A beesett arc, a merev szemek halálfejet idéznek. Valami iszonyatos történhetett, és a kép annál nyugtalanítóbb, mivel soha nem tudhatjuk meg, mit jelenthetett a kiáltás. Ez az 1890-es években keletkezett alkotás mintegy lezárja a nagy ipari forradalom 19. századát, s egyben bevezeti a 20. századot.Edvard Munch egész életében ugyanazzal a kompozíciós megoldással tette drámaivá festményeit. Az előteret mindig frontális felfogásban festette meg, s ez az előtér kiemelkedik a perspektivikus háttérből. A frontalitás és a perspektíva éles ellentéte a Brücke művészete felé mutat.James Ensor (1890-1949) belga festő a misztikus expresszionizmus egyedi variánsának megteremtője. Egyik híres korai, 1888-ból való képe: Krisztus bevonulása Brüsszelbe. Ezen a hatalmas vásznon érvényesül legjobban Ensor túláradó szatirikus-groteszk vénája. Festés közben sem tudta soha kikapcsolni az érzések és a képzelet játékait, ezért nem is lett impresszionista. Érzéseket, érzelmeket fejezett ki maszkok festése révén.Emil Nolde(1867-1956) a bibliai jeleneteket külvárosi népünnepéllyé vulgarizálta. Átütő erejű színei harsány, érzéki jelleget adnak a vallásos témáknak, az arcokat mintha Ensor maszkjai ihlették volna.