MENÜ

Festő Iskola
Első lépések az önmegvalósításhoz!

 

Mese felnőtteknek
Tavasz volt lassan lélegezni kezdett a föld.Vele együtt sok ezer kicsi szív dobbant ütemre.Az Övé is gyengéden lüktetett.
Virágkehely volt a bölcsője mely majdan a szemfedője.
Illatok és színek csábítására jött e világra.
Mosolyok gördülő gyöngyként hullottak reája.
Bárányfelhők integettek vissza mikor az áprilisi szél kergette őket a kék ég végtelenjén.
Nem tudta mi végre született.Jött mert megidézte a teremtés.
Sárga pitypang ,illatos orgona,bólogató tulipán,lícium tiltott gyümölcse között élte édes gyermekkorát.
Meg nem értett suttogó szavak,égre emelt tekintetek,fohászkodó imák vették körül ártatlanságát.
Mezők végtelenjén nyargalászva hitte messzire jut majd képzelt mesebeli lován.
Nedves búzatábla volt néha ágya mikor tekintetét a magasba emelve madarak szárnyán repült a vágya.
Elmegyek!
Mormogta  gyermekként magában felnőtt vénségével sokszor a viharlámpa fényénél.Hívta a messzeség negédes tudatlanság álma.
Gyermek leány volt mikor elnyelte lépteit a város zaja.Szédült vele a világ, megtagadni mindent. Tette ezt, gondolván más ember lett.
Talán.
Nem találta helyét,megélt képek csalfa remények szülte világ lett az Övé.Nem volt vissza út ott ült már az élet szekerén.
Tudta vár még valami rá.De mikor?Kérdések mik kísérték éveken át.Olcsó ponyva könyvek el nem hullatott könnyek.Sorok mik elvesztek.
Sóhajok melyek csendben peregtek.
És el jött a csoda három mosoly szárnyán.Nekik élte remény vesztett világát.Szája sarkán vélte felfedezni a kacagás ráncát.
Csillogó szemek,meleg puha kezek ez jelentette a hétköznapi imát.
De a gonosz ott lapult nap mint nap s árnyékként kísérte éveken át.Körülötte sötétség.
Gyermekként szorította görcsbe rándult ujjával a gyermeki kezeket.Fájdalmát hintve ne bánts világuk erejére s fáradtan roskadt le a vak csend sűrűjébe.
De valami ott legbelül bársonyba temetve, gyengéden de lüktetett.
És akkor lőn a világosság.Megítélt mert megítéltetett.Minden mit megélt tükre volt másának.
Azt látta mi benne élt. A fojtó szürke hervadását.Tekintetet mi azt kérdezte még élek remélek?
Fejét felszegve ekkor vette észre lám mosolyog a világ!Gyermeki naivitással szemlélte milyen ezer színű a szivárvány.
Harmadjára meglelte a bíbort mint heraldikát.
Újból regéltek a szavak,bánatos bú lett már csak a magány.Egy ajtó csukódott be mögötte langyos fuvallatot engedve,hogy jelezze
itt van a tavasz újra. Felébredt  a kikelet és bólogotva köszöntött a harangvirág.
Hazatért!
Mondják egykoron élt egy leány ki hitte a szívek s a lét minden szépségét, fehéren, tisztán.
Lelke mint megannyi Veszta-szűz lelkét hordozná.
Te ki érted szüzek életét, lásd mi vég lesz.
Mely út hordozza?
A vágy vagy a magány.

 

 

Asztali nézet